Viagra hatása

Most ismét egy kis kutatás a viagra hatása mellett.

Irány Amerika, ahol mint tudjuk sokan vannak a betegek, a túlsúlyosak, a függők és szenvedélybetegek. Az egyik újabb kutatás szerint azon hölgyek akik a nemi élet terén problémákkal küszködnek sok esetben antidepresszánsokat szednek sőt ennek köszönhető a kialakulása, romlása. Ugyanis a nemi élet területén problémákkal küszködő beszámoló nők  mintegy 25 százalékánál a panaszokért a számukra felírt gyógyszerek, elsősorban is az antidepresszánsok a felelősek, hangzott el az Amerikai Urológusok Szövetségének közgyűlésén, Atlantában.Az esetek nagy százalékában az érintett nők maguktól határoznak úgy felhagynak az antidepresszáns szedésével. Erre mondta dr. H. George Nürnberg, a New Mexico-i egyetem kutatója, hogy az antidepresszáns szedésének abbahagyása önhatalmúlag  súlyos, olykor végzetes következménnyel járhat a betegek számára. Az Egyesült Államokban a kutatások szerint a depresszióban szenvedő női betegek száma  kétszer annyi, mint férfi betegeké. A gyógyszert pedig  háromszor annyi nő szedi, mint ahány férfi. Az amerikai kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a mellékhatásként szexuális zavart tapasztaló nők kezelésében – a férfiakhoz hasonlóan -alkalmazni kellene a szildenafil hatóanyagot, mely a potencianövelő gyógyszerek, mint például a viagra egyik alapanyaga.

Így a viagra szedése a férfibetegeknél eredményesen javítja az erekciós problémákat.

A kutatók arra hívták fel az antidepresszánst felíró orvos kollégáik figyelmét, hogy minden esetben tájékoztassák a nőbetegeiket arról, hogy semmiképpen ne hagyják abba a javasolt gyógyszer szedését, s amennyiben a szexuális életükben problémát tapasztalnának, akkor forduljanak urológushoz, mert a férfiak potencianövelő gyógyszerei, számukra is hatásosak lehetnek. Ebből kiindulva minden férfi élhet a viarga szedésével és így csupán 2 táborra bontható a felhasználók körre: az egyik aki azért szedi, hogy legyen szexuális élet és van aki azért, hogy javítsa azt. És ezek után a nők egy része azért szedje, hogy legyen és ha csak javítani akar akkor más gyógyszert kell alkalmaznia az úgynevezett női vaigrát a lovegrát.

Viagra, Viagra hatása, Viagra eladó.

Növényi Viagra

Potencianövelő szerek között felfedezhetünk egy újabb, régi ismerőst, melyet a növényi “Viagrának” is neveznek. A kutatások szerint ennek a növényi Viagrának a hatása két részből tevődik össze. Egyrészt a növény magas C-vitamin-tartamának köszönhető (20 mg/100 g). Másrészt a savanyítási eljárásnál  képződő tejsav, mely fokozza a férfiak szervezetének anyagcseréjét és ezáltal javítva az urak általános közérzetét is. Igaz, hogy ezért a természetes “Viagráért” a piacra kell kimenni és a hozzáértők azt mondják, hogy a vecsési márkajelzéssel ellátott a legjobb, de persze többfélét is lehet kapni.

És akkor lerántjuk a leplet erről a növényi Viagráról, melynek  potencianövelő hatásáról a Pittsburgi Egyetem tudósai számoltak be.

Ez a készítmény a savanyú káposzta, igen a savanyú káposzta. Anno a skorbut elleni védekezésben már nagy szerepet játszott és most ismét a férfiak segítségére lehet. Sőt, a kutatási eredményekről megjelent közlemény szerint, 90 azaz kilencven százalékos volt a savanyú káposzta- kúra hatásossága a potencianövelés területén – olvasható a Pravda online kiadásában. Ez azt jelenti, hogy a  kísérletben részt vevő 100 férfi közül 90 mondta,hogy hatékony a növényi Viagra. Annak viszont aki nem bízik a természetben még mindig megmarad az orvostudomány által kifejlesztett potencianövelőszerek egyre nagyobb tárháza (Viagra, Kamagra, Cialis Stb…), mely egyébként a www.kamagra-viagra-cialis.com weboldalon megrendelhető akár vény nélkül is. Ebben az esetben szükségünk lesz C-vitaminra is (ez oldalunkon nem rendelhető), hogy jobban felszívódjanak a hatóanyagok. A savanyú káposztát tekintve a kívánt eredmény eléréséhez meglehetősen nagy adagokban kell fogyasztani ezt a természetes Viagrát. Így a kúra szerint naponta háromszor 100 grammot kell megenni legalább 4-5 napon keresztül. A káposztának nincsenek káros mellékhatásai, legalábbis erről nem esik szó a beszámolóban. Míg a Viagra esetében egyszerre max. 1 szemet lehet használni a kívánt hatás elérése előtt kb.: 30 perccel.

Mellékhatásként enyhe fejfájás léphet fel, ez alacsony százalék és ilyenkor csökkenteni kell az adagot a hatás ugyanaz marad vagy egy keveset enni kell előtte és még 15 percet rászánni az erekcióig.

Viagra, Viagra eladó, Viagra árak

Viagra fagylalt

Egy jó hír az édesszájúak számára, ugyanis a mostanában fejlődő élelmiszeriparnak köszönhetően egyre nagyobb választékban válogathatunk.

Itt kiemelten a viagra fagylaltporok és  cialis szirupok tekintetében, mivel csupán a fantázia szab határt a színeknek, az elnevezésnek és az ízesítésnek.

Gondoljunk csak a Zserbó, az Almás rétes vagy a Rákóczi túrós ízekre és ezek után már lehet rendelni olyan fantázianévvel ellátott fagylaltporokat is mint pl.: a Citromos medvecukor, a Párizsi palacsinta, a Barackos túrótorta vagy az Amerikai almás pite. De itt a Banán Split, a Bounty, az Akropolisz, a James Bond no meg a Viagra fagylalt. Ami  valójában a világ egyik legnagyobb karriert befutó potencianövelő gyógyszere amely weboldalon megrendelhető), de ebben a formájában kizárólag a szín az ami megegyezik ezen két termék közt. Ezekben a fagylaltporokban nem csekély mennyiségű állományjavító anyag is megtalálható, minek következtében a fagylalt a tégelyekben   nagyon magasra púpozva is látványosan feldíszített marad órákon keresztül. Állaguk ugyanakkor könnyű, felhabosított és a gombócok elfogyasztása után félórával már nem is emlékszik a gyomor a nyalakodásra. Viszont ha emlékezetessé szeretnénk tenni azt a bizonyos nyalakodást, akkor is van megoldás! Íme az egyik. Megrendeljük a Viagra fagylaltport ezután megrendeljük a Viagra potencianövelő gyógyszert, melyet már vény nélkül is beszerezhetünk. Fontos, hogy ehhez a művelethez szükség lesz egy fagylaltkészítőgépre is.

Viagra gyógyszert törjük porrá és aztán keverjük össze a fagylaltporral és a cukorral.

Ezután már minden a megszokott módon történik és másnapra el is készül az igazi Viagra fagylalt. Hatását tekintve a nyalástól számított 35 – 50 perc múlva kőkemény erekcióban részesülünk. Így ez a fagylaltozás hűt is és fűt is a szerelmesek örömére.

Viagra, Viagra eladó, Viagra árak

Viagra, és a párok szexuális élete

Egy újabb felmérés, melyet brit tudósok végeztek a házasélet katasztrofális hatásáról a párok szexuális életre vonatkozóan.

Segítség lehet a viagra, kamagra, cialis.

Önmagában nem szenzáció értékű ez a hír, viszont a kutatók számszerűsíteni is tudták a házasság előtti és utáni pásztorórák számát. Nos, a kritikusnak számító  idő az igen kimondásától számított három év. Ezen időszak alatt a párok szexuális együttléte a negyedére csökken, azaz heti egyszeri alkalomra. A felmérésből kiderülnek olyan további adatok is melyek egyértelműen a férfiak férfiasságának csökkenésével hozható összefüggésbe. Ezen férfiak közül kevesen merik vállalni (még önmaguk ellőt is), hogy számukra a potencianövelő szerek (Viagra, Cialis, Kamagra) szedése jelentené a megoldást. Többek között ezen potenciazavarok miatt a házasok fele úgy érzi, már inkább csak baráti, mint szeretői viszony fűzi őket egymáshoz. A megkérdezettek harmadának már nem tetszik annyira a párja, mint az elején 43% -uk pedig azt mondja, hogy társa igencsak elengedte magát. – Ez az a tényező melyre még az egészséges férfiasság is ‘fél hatot mond’, de extrém esetekben még a potencianövelő szerek sem képesek segíteni. A házaspárok unalmához az is hozzájárul, hogy 80%-uk mindig ugyanakkor, ugyanott és ugyanolyan pozitúrában szeretkezik minden alkalommal. Így azon sem lehet csodálkoznunk, hogy a megkérdezettek negyede az egy éjszakás kaland kérdésre igennel felelt és a 14% -uk hosszabb kapcsolatot is kialakított a jobb és változatosabb szexuális élet érdekében. És azok ötöde is fontolgat ilyesmit, akik eddig hűségesek voltak. Ugyanennyien voltak azok az ikszelők, akik azon sem csodálkoznának ha a házastársukról az derülne ki, hogy becsúszott nekik egy félrelépés.

Ebből kiindulva érdemes némiképp feldobni a szexuális életünket akár segédeszközökkel, potencianövelő szerekkel (bővebb információ weboldalunkon) és változatos helyszínekkel melyre a nyár rengeteg újdonsággal szolgálhat. Így megvan az esély, hogy nem csak barátként hanem szeretőként is élhetünk egymással a házasságkötés után több mint 3 évig sőt akár 10, 20, 30… évig is!

Viagra, Kamagra, Cialis

Női potencianövelők

Azt tudni kell, hogy a potencianövelés az egy nagyon összetett dolog, főleg a nők esetében. Nemcsak gyógyszerekkel lehet kezelni, hanem tornákkal, illetve különböző afrodiziákumokkal is lehet ez mondjuk inkább a nőknél jellemző. A libidó hiányban szenvedő nőknek nagy segítséget nyújtanak a potencianövelő gyógyszerek, persze természetesen a nőknek készült változatát kell használni, fontos azt is nagyon helyesen. Ezek a női potencianövelők a következők lehetnek: Lovegra, Femalegra nevű női potencianövelők. Mivel Magyarországon a nőknek szánt potencianövelők nem túl gazdagok, ezért itt nem is kaphatók, csak neten keresztül, de ebben nagyban hasonlít is a férfiak számára kialakított potencianövelők során. A női potencianövelőknél még az a legnagyobb probléma, hogy nem elég hatékonyak. Általánosságban azt lehet mondani rá, hogy inkább profitot, termelnek, mint valódi hatásuk lenne. Mivel általánosságban a nőknek kialakított potencianövelők csak gyógyfüvekből származnak ezért nagyon csekélyek a hatásai, és most próbálnak valamiféle sokkal több hatóanyagot és valamivel erősebb hatással rendelkező potencianövelőt kialakítani.

  • Vannak a természetes potencianövelők nőknek: A hatásuk erősen megkérdőjelezett. Felmérésekből kiderül, hogy egyáltalán nem érnek semmit.Még azt is tudni kell hogy a női potencianövelők tabletták erős mellékhatásokkal járnak együtt, pedig hatásuk szinte nincs is. Illetve azoknál a nőknél, akik nagy mennyiségben és helytelenül használják ezeket a szereket, akkor nagyon ártalmasak lehetnek a női egészségre.
  • Vannak a potencianövelő gyógyszerek nőknek: Felmérések azt bizonyítják, hogy minden második nőnél erős vágyfokozó és szexuális vágykeltő hatást fejt ki, de a hatóanyaga nem a legjobb. A nőknek kifejtett potencianövelő gyógyszerek szintén 100mg-os kiszerelésben árulják, és általában ennyi adag szükséges a kívánt hatás elérésére, de ez még olykor sem fejti ki a hatását. Általánosságban azt el lehet mondani, hogy a női potencianövelők olyan 50-60%-osan fejtik ki a hatásukat, és erre azt lehet mondani, hogy nem túl jó arány.

A hölgyeknek kifejlesztett potencianövelő gyógyszer, a Lovegra, és a  Famalegra gyógyszerek amiket a következőképp kell használni:

  • A szex előtt 3dl folyadékkal javasolt a bevétele.
  • Csak 18 éven felüliek használhatják.

Női potencianövelő