Összegyűjtöttük a legjobb potencianövelőket

Potencianövelők széles skálája áll ma már rendelkezésünkre. Az örök kedvenc, a Viagra 1998-as bevezetése óta többféle továbbfejlesztett verzió látott már napvilágot, sőt nők részére is piacra dobták már a Lovegra nevezetű vágyfokozó tablettát. A potencianövelő készítmények különbözősége hatóanyagtartalmukban, mellékhatásaikban, felszívódásuk gyorsaságában és hatásuk időtartamában mutatkozik meg. Hatásuk ugyanaz, a pénisz vérbőségének fokozásával bekövetkező tartós, kemény merevedés, egymást követő együttléteknél a gyors regenerálódás. Tudni kell, hogy a potencianövelő gyógyszerek kizárólag szexuális ingerlés által segítik elő a hímvessző merevedését, ennek hiányában hatástalanok. Alkalmazásuk során ugyanúgy szükség van előjátékra, mint a gyógyszer bevétel nélkül.

A Viagra hatóanyaga a sildenafil-citrát, ez volt az első vegyület, amit potencianövelés céljából alkalmaztak. A Viagra hatása kialakulásához szükséges idő személyenként változik, általában 1 óra, ezért a biztos felszívódás érdekében aktus előtt 1 órával célszerű bevenni. Viagra eladó weboldalunkon, akárcsak a Viagra bevezetése után pár évvel napvilágot látott Levitra nevű potencianövelő készítmény is. Levitra hatóanyaga a sildenafil teljes átalakításával létrehozott vardenafil. A fejlesztők elkészítésénél a gyors felszívódásra helyezték a hangsúlyt, ennek következtében intenzitása a Viagrához képest picit gyengébb lett, viszont elegendő aktus előtt 25-30 perccel bevenni, hatását 5-6 órán át fenntartja. A harmadik közkedvelt potencianövelőt, a Cialis tablettát is aktus előtt fél órával kell elfogyasztani, ezt követően 36 órán át is hatékony lehet. Potencianövelők között a Cialis hatóideje a leghosszabb, ezért nagyon sokan ezt a terméket vásárolják. Jó tudni, hogy ha kiadós étkezés után veszünk be potencianövelő, előfordulhat, hogy hatásuk a fentebb vázoltaktól eltérően hosszabb idő elteltével mutatkozik csak meg. Ezt megelőzendő célszerű a gyógyszert étkezés előtt bevenni. Mellékhatások tekintetében a Viagra okozhatja a legkellemetlenebb mellékhatásokat, hisz ez a termék volt az első a piacon, felfedezése után kezdték el átdolgozni, mellékhatásokra is kiterjedően módosítani a következő potencianövelők létrehozását. Nem kell megijedni, a potencianövelők szedésével esetlegesen előforduló mellékhatások sem mutatkoznak meg mindenkinél, egyéni érzékenységtől függ, hogy jelentkeznek-e vagy sem. Mindhárom potencianövelő, így a Cialis recept nélkül megvásárolható internetes patikánkban. VIAGRA ELADÓ, VIAGRA HATÁSA, CIALIS RECEPT NÉLKÜL, CIALIS, LEVITRA