Viagra szerepe a boldogságkeresésben

Viagra szerepe a boldogságkeresésbenBoldog akarsz lenni? Sokan a boldogságot drogoktól, alkoholtól remélik, holott szervezetünk hírvivő anyagi képesek boldoggá tenni minket. Ehhez legoptimálisabb egy önfeledt szexuális együttlét. A rendszeres szexuális élet mellett feleslegessé válnak a különféle kedélyjavító szerek azokban a helyzetekben, amikor a panasz hátterében nem áll komolyabb szervi ok. Milyen hírvivő anyagok segítik a természetes boldogságot? A szexuális vágy feltámadásában az adrenalin szerepe emelhető ki, mely szexuálisan stimuláló hatást kelt bennünk. Ha már adott a vágy, és adott a potencia is, akkor kezdődhet az összebújás, a testi érintkezés. Az együttlét során szervezetünkből endorfin hormon szabadul fel, mely nyugtat, félelmet, idegességet old, szinte lebegéssel felérő boldogságot vált ki a gyorsan bekövetkező extázisig. Az endorfin az érzékeket erősíti, növeli a kéjérzetet, majd végül az orgazmusban teljesedik ki jókedélyünk. Az orgazmus pillanatában igen magas koncentrációban szabadul fel oxytocin, mely a két ember közötti kötődést erősítő hormon. Nem hiába van tehát az, amikor egy futó kalandot követően is úgy érzed, hogy többet vársz a másiktól, ez az oxytocin hatása. Tehát a boldogság a szexen keresztül is elérhető, a hormonok játéka folytán. Viagra használata rásegíthet, hogy még boldogabbá tedd magad, ha egyetlen aktussal nem érnéd be és tovább élveznéd az oxytocin jótékony hatását. Viagra adagolása által ugyanis élvezhető Viagra hatása a tekintetben is, hogy ha magömlésed volt hamar képessé válsz elernyedt hímvessződ újra kemény állapotba hozni minimális szexuális ingerre. Akár szünet nélkül folytatható az aktus, míg Viagra hatása tart, azaz 5-7 órás időtartamon belül. A szex Viagrával vagy anélkül egy kiváló lehetőség, hogy több harmóniára lelj az életedben, hogy megtaláld a belső egyensúlyt. A szex ugyanis oldja a stresszt, ellazít, endorfinnal tölt fel, felér egy meditációval. Mindemellett a legélvezetesebb módszer is egyben a boldogság megtalálására. Viagra rendelés által bárki megvásárolhatja a terméket, aki szeretne még több szexet, még több kéjt, mámort, jókedvet és örömérzetet vinni a szürke hétköznapokba.