Eredeti potencianövelők

Eredeti potencianövelők már az ókorban használt különböző ételek és italok. Afroditéről kapta nevét az összes vágykeltő dolog, az afrodiziákumok. A mítosz is úgy szól a szerelem istennőjéről, hogy mikor megszületett kagylójából, nyomában például menta, kékvirágú lótusz és gránátalma termett. Ezek a legalapvetőbb afrodiziákumok a mai korban is. Manapság vágykeltő ételeknek mondhatjuk még a zellert, szezámmagot, osztrigát, spárgát, petrezselymet, ginzeng gyökeret és yohimbin gyökeret. Ital terén általában borsmenta főzetet készítenek, amely fokozza a szerelmi vágyat.

A fűszerek is sokat nyomnak a latban, valószínű mindennapi konyhákban is felbukkan pár olyan fűszer, amelyet egyébként vágykeltők közé sorolunk. Aki úgy gondolja, hogy ezeknek a potencianövelőknek valóban van hatása, akkor bátran kipróbálhatja, hiszen mind 100%ig természetes. Aki viszont nem hisz ezekben, azoknak lehet a gyógyszerészek által kifejlesztett potencianövelőket ajánlani. Közismert a Viagra, Kamagra, Cialis, kevésbe ismert a levitra és lovegra. Az utóbbi szert kifejezetten nőknek fejlesztették ki, amely ugyan úgy potencianövelésre szolgál. Hatóanyaga ugyancsak a szildenafilnak egy módosított változata, amely hihetetlen érzékennyé varázsolja a női nemi szervet. Lovegra hatására hosszabban tartó és sűrűbben előforduló orgazmushoz juthatnak a hölgyek.

A Levitra a férfiak potencianövelői közé sorolható. Ennek hatóanyaga úgy nevezett vardenafil, amely inkább a gyors felszívódásra helyezi a hangsúlyt. Hatása nem olyan intenzív, mint például a Viagra-é, de hosszabban tart, és kevesebb a mellékhatás. Létezik 10mg és 20mg-os változata. Hatóideje átlag 5-6 órán át érezhető, majd 17-18 óra múlva teljesen kiürül a szervezetből. Nyilván, aki biztosra szeretne menni és egyértelmű hatást kíván, az válasszon helyesen a potencianövelők sokaságából. Mai korunkban ez már nem tartozik szégyen témák közé, hiszen a felgyorsult világ következményeképpen rengetegen szenvednek merevedési zavarokkal, nők esetében pedig potenciazavarral. levitra, potencianövelők, lovegra

Potencianövelő gyógyszerek árai

Hazánkban 2011 júliusától nagy változások léptek be a gyógyszerárakban. Előfordult árcsökkenés és árnövekedés is. Körülbelül 350 gyógyszer kerül az utóbbi esetbe. Ez azért van, mert a gyártók nem éltek elég nagy vagy egyáltalán valamilyen árcsökkentési ajánlattal. Mivel ezeknek a termékeknek létezik olcsóbb helyettesítője, így átlagosan 3,3%-kal nőtt az eladási áruk. Úgy nevezett fix támogatást is kifejlesztettek. Ennek lényege, ha egy beteg mégis a drágább gyógyszert szeretné megvásárolni, akkor a fix OEP által nyújtott támogatás és a drágább gyógyszer ára közötti különbséget fel kell vállalnia.

Az Országos Egészségügyi Pénztár referencia árakat határoz meg az azonos hatóanyagú készítmények között. A legalacsonyabb árral rendelkező és meghatározó forgalmú gyógyszer válhat referencia termékké. A gyártóknak lehetősége van tájékozódni a referencia árakról pontosan 20 nappal a kihirdetés előtt. Ezt a biztosító honlapján tekinthetik meg. Szerencsére csökkentek a térítési díjak körülbelül 200 gyógyszernél. Akár 40-50%-os spórolásnak is elébe nézhetünk egyes piruláknál.

Ilyen problémákkal nem kell szembe néznünk a potencianövelő szerek terén. Az értékek itt nem változhatnak egyik napról a másikra. A Viagra, Kamagra, Kamagra zselé, Levitra és Cialis ára független a OEP által meghatározottól. Ugyanis a vény nélküli vásárlásnál nem kell egyéb adókat megfizetnünk. Például a 20mg-os Cialis ára a patikában 16 000 Ft, amit a webpatikákban már 10 000 Ft-ért megvehetünk. Így orvoshoz sem kell elmenni, sorba ülni 3-4 órát és elpanaszolni a bajunkat. A legegyszerűbb utána nézni az internetes hálón, hogy hol lehet például Kamagra terméket rendelni. Ügyeljünk azonban az oldal hitelességére! Az olcsó szereket pedig zárjuk ki lehetőségként, ezek nagyrészt hamisítványok. Rendszeres felhasználók körében a kamagra-viagra-cialis-elado.com internetes oldal a legnépszerűbb. Itt minden alkalommal eredeti, bontatlan és hologramos szereket kapnak a vásárlók. Sőt, ha nagyobb mennyiséget rendelnek, akkor arányosan nő a kedvezmény is. Ilyet sem tapasztalhatunk a gyógyszertárakban. A kényelmesség is fő erénye a webpatikában megvett potencianövelőknek, hiszen Budapesten akár egy óra alatt kiszállítják, és már be is lehet venni a kívánt örömök elérése érdekében. Cialis, Cialis ára, Kamagra, kamagra zselé, Levitra

Nem lehetetlen az egymás utáni többszöri aktus

Filmekben Álom-pasi egész éjszaka kitartóan bírja, többször egymás után kényezteti partnerét, aminek Álom-nő nagyon örül. A való életben azonban egészen más a helyzet. Sokan úgy gondolják, hogy a merevedés egyszerű dolog, csak a szexuális vágy szükséges hozzá. Azonban ahhoz, hogy kellő keménységű és tartós merevedés jöjjön létre elengedhetetlen, hogy megfelelő mennyiségű vér áramoljon a hímvessző barlangos testébe és ott is maradjon. Dr. Carolyn Allan ausztrál orvos vizsgálati eredményei kimutatták, hogy a merevedési zavarok 75%-ának hátterében fizikai ok, elsősorban az artériák elváltozása áll, ami leggyakrabban cukorbetegség, magas vérnyomás, dohányzás következményeképp alakul ki. A maradék 25%-ban idegi sérülések, mint pl. a gerincvelő károsodása, hormonháztartás zavarai és a stressz okoz potenciaproblémát. A férfiak szervezetében a korral csökkenő tesztoszteronszint is a szexuális késztetés csökkenését, merevedési zavart idéz elő. Míg egyesek potenciazavarral küzdenek, mások életét a korai magömlés keseríti meg. Ördögi kör. Csoda, ha csak vágyálom marad a több, egymás utáni szex? Hála a technika fejlődésének, kutatások előrelépésének, az erekció napjainkban már vizsgálható folyamattá nőtte ki magát.

Mérhető az erek vérbősége általi hímvessző-keménység, azaz a potenciazavar, az ejakulációs reflex irányítása, ami a korai magömlés elodázásának feltétele. Ezen megfigyelések, kutatások eredményeképpen a férfiak szexuális zavarai orvosolhatókká váltak. Potencianövelő készítmények tucatjai (Viagra, Cialis, Levitra, Kamagra) állnak rendelkezésünkre, ki-ki megtalálja a számára leginkább megfelelőbbet, hisz hosszabb és rövidebb hatóidővel rendelkező gyógyszerek közül választhatunk. Bár a korai magömlés kezelésének egyetlen szere a Dapoxetine, de a Dapoxetine hatása mindenkinél azonos, az ejakuláció késleltetése, az aktus időtartamának három-három és félszeresére növelése. A Dapoxetine tablettát 1 órával a tervezett közösülés megkezdése előtt kell bevenni, hatékonyságát három-négy órán keresztül tartja fent. Levitra potencianövelő gyógyszert aktus előtt fél órával kell szájon át bevenni, hatóideje 8 óra, valamivel hosszabb időtartam, mint a híres kék tabletta, a Viagra hatóideje. A Dapoxetine és a potencianövelő Levitra (és annak társai) alkalmazása lehetővé teszi a fentebb említett különböző szexuális zavarokkal küzdő férfiak számára a többszöri, ismételt együttlét elérését. Levitra rendelés

Potencianövelők olcsón Budapesten

A szexuális zavarok ugyanúgy rányomják a bélyeget a párkapcsolatra, mint akár egy alkalmi együttlétre. A férfiak szexuális zavarai között első helyen a hímvessző merevedési problémái állnak, ezt követi a korai magömlés kellemetlensége. Mindkettő komoly önértékelési zavart okozhat a férfi számára. Egyre több férfi számol be arról, hogy mind több időre van szüksége a megfelelő keménység eléréséhez, férfiak másik csoportja arra panaszkodik, hogy bár hamar létrejön a merevedés, de nem az igazi, és mindkét csoportban növekvő tendenciát mutat az a jelenség, hogy a hímvessző együttlét alatt ok nélkül el-elernyed. A férfi nem érzi magát elég férfiasnak, a nő pedig úgy véli, nem tetszik partnerének, nem találja őt elég vonzónak. A női szexuális zavarok között első helyen az orgazmusképtelenség áll, amit a frigiditás, vágytalanság követ. Nőknél az intim terület, főleg a hüvely vérellátása jóval kisebb, mint a hímvesszőé, így egy hagyományos aktus kevés nőnél jár a csúcsérzés megtapasztalásával. A női nemi szerven a csikló vérellátása már megközelíti a péniszét, így a nők 90%-a a csikló izgatása útján tud csak kielégülni, hüvelyi úton pedig nem. Ma már nem titok, hogy nem csak férfiak számára állnak rendelkezésre vágyfokozók, potencianövelők, nőknek is kifejlesztettek egy hasonló hatásmechanizmuson alapuló gyógyszert, ez a Lovegra. A férfi potencianövelőkhöz hasonlóan a nemi szerv vérbőségét fokozza, így teszi érzékenyebbé a hüvely, a csikló, a szeméremajkak területét, elősegítve a nők orgazmus készségének emelését. Lovegra női potencianövelőt a hölgyeknek a tervezett aktus előtt fél órával kell bevenni, ennyi idő szükséges a teljes felszívódáshoz, ezután kezdődhet az előjáték. Hatását ugyanúgy 4-6 órán át tartja fent, mint a férfiak számára kialakított Levitra potencianövelő, így egy pár tagjainak Levitra-Lovegra páros alkalmazása optimális megoldást jelenthet. Felszívódási és hatóidejük azonos, így a férfi és a nő egyszerre veheti be saját vágyfokozóját. A Levitra is véráramlás fokozó tulajdonsággal rendelkezik, így a hímvessző tartós és elégséges keménységét biztosítja. A férfiak másik súlyos szexuális zavarára, a korai magömlésre jelenleg egyetlen féle készítmény áll rendelkezésre a gyógyszerpiacon, ez pedig a Dapoxetine tabletta, mely az orgazmus létrejöttét három-négyszeres idővel tolja ki. Mindhárom készítmény megvásárolható budapesti székhelyű webpatikánkban, így rendeléskor fővárosi lakosok akár aznap hozzájuthatnak a kívánt termékekhez.